Tízéves fennállását akkora sikerrel ünnepelte a tavalyi Szigeten a londoni Oi-Va-Voi, hogy most repetáznunk kell… Még lemezük sem volt, de már olyan rangos fesztiválokra kaptak meghívást, mint a Glastonbury és a Meltdown; debütáló albumuk, a Laughter Through Tears pedig 2003-ban első helyen állt az európai világzenei rádiók sikerlistáján. És korántsem véletlenül. Az Oi-Va-Voi ugyanis példamutató arány- és jóérzéssel szintetizálta a jiddis és a kelet-európai népzenéket a technóval, és éppúgy tisztában volt a gyökereivel, mint a mai széljárással. Egyszóval, egészen a csillagos ég közelében szárnyalt, ám aztán váratlanul olvadni kezdtek a szárnyai… Betegség (a trombitás Jonathan Walton) és szólópályák (a hegedűs Sophie Solomon és az énekes K. T. Tunstall) akasztották meg pályafutását, úgyhogy lényegében szinte a padlóról kellett újrakezdenie. És tessék, miközben három kulcsfigurája lecserélődött, nemhogy feltámadt, de a 2009-es Travelling The Face Of The Globe című albumával az addigi legjobbját tette az asztalra ez a zenekar. Hibátlan etnopopot, ragyogó slágerekkel, tele változatossággal és érzékenységgel. Kitűnő az új hegedűs és énekesnő (Anna Phoebe és Bridgette Amofav), arról nem beszélve, hogy mint minden Oi-Va-Voi-lemezen, ezen is akadt magyar szál: a S' brent című jiddis dalban Szalóki Ági énekelt. Nincs mit tenni, várjuk őket vissza… Tizenegy év Oi-Va-Voi-slágereivel.