Line-upback to full line-up
Mahala Rai Banda
Nap
vasárnap | 2010.08.15.
Idő
17:00
Színpad
Világzenei Nagyszínpad
A romániai cigányzenének sokáig két nemzetközi befutója volt. A Bukarest-közeli Taraf de Haidouks a Kárpátoktól délre jellemzõ vonós zenekarok, a moldovai Fanfare Ciocarlia az északon honos rezesbandák közül tűnt ki. Az utóbbi négy-öt évben azonban egy újabb bukaresti csapat is a köztudatba robbant, amelyet éppen az tett egyedivé, hogy egyesítette a vonós és rézfúvós hagyományt. Így aztán úgy is hallgatható, mintha „egyszerre szólna” a Haidouks és a Ciocarlia, meg úgy is, mintha valami eddig ismeretlen muzsika született volna. (Amiben külön izgalmat jelent, hogy még a katonai indulók taktusaiból is kihallatszik valami, elvégre a társulat fúvósai katonazenészként szolgáltak az előző rendszerben.) Ám ami a lényeg: elementáris és szórakoztató bulizene a Mahala Rai Bandáé – kitűnő énekesekkel –, így aztán cseppet sem meglepő, hogy a 2009-es Ghetto Blasters című lemezük az európai világzenei rádiósok egyik legtöbbet forgatott korongja lett.