Line-upback to full line-up

Ismo Alanko & Teho

Ismo Alanko & Teho

Nap

TBD

Idő

TBD

Színpad

Európa Színpad

Ki ő? Ismo Alanko egy intézmény; generációjának legsikeresebb zenésze. Tizenkilenc éves kora óta tart karrierje, fiatal korában két külföldön is ismert finn bandának (Hassisen Kone, Sielun Veljet) volt a tagja, számtalan sláger köthető a nevéhez, több tucat albuma közül pedig tizenhat arany-, nyolc pedig platinalemez lett. Legfontosabb pillanat Hősünk még húsz éves sem volt, amikor ritmusgitárosként csatlakozott a kultikus finn new wave-bandához, a Hassisien Kone-hoz. Ennek az együttesnek 1982-ig volt a tagja, majd a kilencvenes évek kezdetéig a Sielun Veljet néven ismert poszt-punkzenekarban játszott. Elképesztően termékeny szólókarrierje az 1990-ben megjelent Kun Suomi putos puusta albummal kezdődött, 1998-ban pedig új bandát alapított, az Ismo Alanko Säätiöt. Alanko 2007-től Teho Majamäkival együtt zenél az Ismo Alanko Tehollában, mely a nagyvilágban Ismo Alanko with Teho és/vagy Ismo Alanko & Teho néven egyaránt híres. Első közös albumuk, a Blanco Spirituals három évvel ezelőtt a finn lemezeladási listák élén landolt. Amit érdemes tudni A most ötvenéves zenész négyszer nyerte el hazája legrangosabb zenei díját, az Emmát. Filmszerepet is kapott egy időben, így egy finn tévéfilmben ő játszotta Istent. Legfontosabb számok Päästänkö irti, Seven Days, Choices, Seistmän Päivää

Website

http://www.ismoalanko.com/etusivu/

Video

 back to full line-up
77
nap van hátra a
Sziget Festival

Kosár

Az Ön kosara üres

Live chat by BoldChat

E-kereskedelmi védjegy

info

jegyek

Jegyek

szolgáltatások

Hungarotickets
VOLT Festival Sopron 27.6.-30.6.2012
Balaton Sound Zamárdi 12.7.-15.7.2012
F1 Grand Prix Hungary Budapest | Hungaroring 26.7.-29.7.2012