Line-upback to full line-up

Goran Bregovic Wedding & Funeral Band

Goran Bregovic Wedding & Funeral Band

Nap

TBD

Idő

TBD

Színpad

TBD

Goran Bregovic szerb és horvát szülők házasságából született 1950-ben, Szarajevóban. Komolyzenei tanulmányaival felhagyva a hegedűjét gitárra cserélte tizenhat éves korában, és különféle rockzenekarokban (Bestije, Kodeks, Mica – Goran – Zoran) tűnt fel, majd a legendás Bijelo Dugme etnorockzenekar tagja lett. Több mint egy tucat albumot jelentettek meg, míg a jugoszláviai háború közeledtekor fel nem bomlott a zenekar. Bregovic ekkor kezdett filmzenéket írni, filmrendező barátja, Emir Kusturica biztatására. Első közös munkájuk, a Cigányok ideje rögtön az egekbe emelte Bregovic ázsióját: egymást követték felkérései, és olyan világsztárok énekelték dalait, mint Iggy Pop, Scott Walker, Ofra Haza vagy Cesaria Evora. Amit elért, annál többről zeneszerző ritkán álmodik: ma már világszerte, a Balkán örökzöldjeiként terjednek – a Cigányok idejéből, illetve az Undergroundból ismert – Djurdjevdan és Mesecina című dalai. A kilencvenes évek második felétől Bregovic a színházak és az operák világát is bevette: Karmen (With a Happy End) és Margot, egy boldogtalan királyné emlékiratai című színpadi műveit Budapesten is látni lehetett. Utolsó lemeze, a 2009-es Alcohol koncertfelvételeket tartalmaz, részben a Bijelo Dugme slágereinek újrahangszerelésével. A Bregovic-muzsikák forrásai többnyire a menyegzők és a temetések táján kereshetők, erre utal zenekarának a neve is; ugyanakkor igen finom kézzel bánik a Balkán cigányzenéjével: úgy tudja minden ízében emelkedetté tenni, hogy az közben mit sem veszít a hiteléből. A helyi érték és az univerzális távolságtartás és a felhőtlen szórakoztatás közös jellemzői annak a produkciónak, amely 2011-ben is biztos sikerre számíthat a Szigeten.

Website

http://www.goranbregovic.co.yu/

Video

 back to full line-up
77
nap van hátra a
Sziget Festival

Kosár

Az Ön kosara üres

Live chat by BoldChat

E-kereskedelmi védjegy

info

jegyek

Jegyek

szolgáltatások

Hungarotickets
VOLT Festival Sopron 27.6.-30.6.2012
Balaton Sound Zamárdi 12.7.-15.7.2012
F1 Grand Prix Hungary Budapest | Hungaroring 26.7.-29.7.2012