Line-upback to full line-up

Enter Shikari

Enter Shikari

Nap

péntek | 2010.08.13.

Idő

19:30

Színpad

Rock és Metál Nagyszínpad

A Roughton "Rou" Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam "Rory" Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő formáció elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-őrületével a 2006-os Download fesztiválon keltett először nagy feltűnést, így nem volt meglepő, hogy ugyanabban az évben a The Darkness mellett úgy volt képes fullra feltölteni a kétezer néző befogadásra alkalmas London Astoriát, hogy még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba.

Website

http://www.entershikari.com/

Video

 back to full line-up
183
nap van hátra a
Sziget Festival

Kosár

Az Ön kosara üres

Live chat by BoldChat

E-kereskedelmi védjegy

info

jegyek

Jegyek

szolgáltatások

Hungarotickets
VOLT Festival Sopron 27.6.-30.6.2012
Balaton Sound Zamárdi 12.7.-15.7.2012
F1 Grand Prix Hungary Budapest | Hungaroring 26.7.-29.7.2012