Line-upback to full line-up

Csík Zenekar

Csík Zenekar

Nap

szombat | 2011.08.13.

Idő

TBD

Színpad

Világzenei Nagyszínpad

Huszonhárom éve annak, hogy a Csík Zenekar megalakult Kecskeméten. Jó tíz éven át kimondottan régi vágású paraszti muzsikát játszottak, csupa-csupa tiszta forrásból. A kezdetben főleg táncházi körökben ismert együttes az ezredfordulóra kezdett koncertzenekarként is befutni, így a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján a magyar népzene egyik reprezentánsa lett. Ugyancsak erre az idő esett egy másféle „utazás” kezdete is. A kor falára című 2001-es album címadó számában egy magyarpalatkai dallamot úsztattak át szvingbe, azt kutatva, miként „boldogulna” egy régi magyar dallam az „újvilágban”. A 2005-ös Senki nem ért semmit című albummal megint csak tovább álltak. A felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett ugyanis három Kispál és a Borz-számot, és Lovasi András szövegével-énekével egy amerikai bluest is eljátszottak. Nem is akárhogy. Azok éppúgy belesimultak a magyar népzenébe, mint a Csík együttes hangvételébe. A magyar nép- és rockzene kapcsolatában ezzel megszületett a „tradicionális rocketno”, melyben immár „a népzene kebelezte be a rockzenét”. Ez az új stílus 2008-ban újabb átiratokkal gyarapodott, sőt. Az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból valamiféle himnusz kerekedett, mely immár több mint négymillió rákattintást jegyez a YouTube-on, olyan népszerűvé téve a Csík Zenekart, amire addig a folkzenekarok körében nem volt példa. Itt tartunk most… – a csúcson. Már csak az a kérdés, hova tovább…?

Website

http://www.csikband.hu/

Video

 back to full line-up
77
nap van hátra a
Sziget Festival

Kosár

Az Ön kosara üres

Live chat by BoldChat

E-kereskedelmi védjegy

info

jegyek

Jegyek

szolgáltatások

Hungarotickets
VOLT Festival Sopron 27.6.-30.6.2012
Balaton Sound Zamárdi 12.7.-15.7.2012
F1 Grand Prix Hungary Budapest | Hungaroring 26.7.-29.7.2012